Nagyerdei Víztorony



Nagyerdei Viztorony is velünk ünnepelt

A nemrég felújított (Győrrfy Zoltán és Novák Róbert tervei alapján) Debreceni Egyetemhez tartozó égig érő élményt ígérő Nagyerdei Víztorony is lilába öltözött a koraszülöttek világnapja alkalmából.

A 1913-ban épült, 40 méter magas, ezer köbméter víz tárolásával a klinikák vízellátását szolgáló, jelenleg próbaüzem módban működő méltán híres építményt november 17 tiszteletére lila fénnyel világították ki.
Próbaüzem zajlik, mert az életet adó víz biztosításán kívül számos funkcióval bővült 2014-15 -ös felújítást követően. Helyet kapott turinfo pont, kilátó, ajándékbolt, bringa- és riksakölcsönző mellett mászófal és kávézó is.


Koraszülöttek Világnapja 2015



Mi így ünneplünk.

Koraszülöttek Világnapja 2015


World Prematurity Day 2015



15 millió gyermek születik túl korán minden évben szerte a világon, ez 29 percenként egy babát jelent. Sajnos mintegy egymillió ilyen baba nem éli túl.

A világon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik, Magyarországon 8-9% között mozog ez az arány és a születés körüli halálozások közel 2/3-a a koraszülött babákat sújtja.
A koraszülések jelentős része a legnagyobb odafigyelés és a gondos orvosi felügyelet ellenére sem előzhető meg.
A koraszülött kisbabák már néhány órásan megtapasztalják a fájdalmat, a légzési nehézségeket, és nem kaphatják meg ugyanazt a törődést, szülői érintést, mint időre született társaik. Első heteik, hónapjaik legtöbbször rideg körülmények között, fájdalmakkal telnek.


Különleges lélegeztetőgépet kapott a debreceni Gyermekklinika



A csaknem 3 millió forintos készülék az újszülöttek lélegeztetését teszi biztonságosabbá, kezelésüket pedig szövődménymentesebbé. A műszert az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület elnöke adta át, hétfőn a Gyermekosztály vezető főorvosának


Orvosok, ápolónők gondoskodnak a babákról a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján. Itt az újszülötteknek szó szerint figyelik minden lélegzetvételét. Az ellátás színvonalát emeli az a korszerű, úgynevezett „non invazív” lélegeztetőgép, amit ma adományként kapott a klinika.

- A gyerek légzésére rásegít, akinek nem megfelelő légvételei vannak, és ezáltal ki lehet védeni az úgynevezett egyéb lélegeztető, hagyományos lélegezető géppel alkalmazott légzéstámogatás szövődményeit – magyarázta Dr. Nagy Andrea osztályvezető főorvos

Az osztályon már helye is van a készüléknek. Ezen – egyebek mellett – beállítható a sóhajtások időtartama és gyakorisága. Mindezt pontosan össze tudják hgolni a baba spontán légzésével.

- Ennek a gépnek az értéke 2,8 millió forint, amelyhez az egyesület több, mint 1,2 millióval járult hozzá. Emellett még egy jó hírünk van: annyi pénz jött össze, hogy a következő műszert már 270 ezer forintról indítjuk – mondta el Nagy István, az Országos Egyesület a Mosolyért elnöke.

Ez az új orvosi eszköz pedig valószínűleg egy speciális hitelesített, digitális csecsemőmérleg lesz, ami több mint félmillió forintba kerül.

Poster Image
dehir.hu - video


Dr. Nagy Andrea: A sorsnak köszönhetem, hogy gyerekgyógyász lettem...





Gyermekgyógyász, neonatológus, a Debreceni Gyermekklinika PIC vezető főorvosa, nevéhez fűződik a koraszülött szállítás megszervezése a keleti régióban, a mai napig a tevékenység fő koordinálója. Ebből is látszik, nem napi 8 órás a munkaideje. A Debreceni Egyetem koraszülött ellátására, néhány speciális esetben, szinte az egész ország területéről érkeznek babák.

tovább a teljes cikkhez...